Finland, Finland, Finland... Finland has it all

Ejnyebejnye Ilona, megint elhanyagoltad a blogot!!!

Védelmemre szóljon hogy oly nagyon elfoglalt voltam. Bezártuk a kempinget. Jó kis munka volt kiüríteni az épületeket.
És visdzatértem az ifjúsági házba. Jó újra itt. Ugyanakkor megint szembe kell nézni a gyerekek közönyével a programok iránt.
Na jó annyira nem vészes a helyzet. A kicsik mindig örülnek a diszkónak. Múlt héten pedig Művészetek éjszakája volt. Volt kézműves foglalkozás, jégkrém (met ingyen jégkrémért mindig jönnek 😉) és az est zárásaként koncert.
Mivel ezekről az eseményekről nem készítettem képeket:
https://www.facebook.com/pages/Nuorisotila-Monkkari/434819416533969?fref=photo

Komolyabbra fordítva a szót anyagilag le vagyok égve. Megintcsak ejnyebejnye! Shoppingoltam hogy szépen magyarul fejezzem ki magam, meg volt egy utam Ouluba is ami kb 160km innen, 2 órás buszút (33€ a jegy egy irányba). És még egy ejnyebejnye, mert elfelejtettem fényképezni. De nézzük a dolgok jó oldalát. Még nem haltam éhen és egyre jobban beolvadok a környezetembe. Legutóbb  a vendéglőben a pultos nem hitte el hogy magyar vagyok, merthogy a nevem is finn ( az Ilona itt is használatos) meg hát finnekkel voltam nem turistacsoporttal.😊😊😊😊😊😊😊❤❤❤❤❤❤❤❤

Egy ideje már komolyan érdeklődök, hogyan is maradhatnék itt a prjekt végeztével. Rengeteg információt találtam, csak bogozza ki az ember. Mindenesetre tegnap sikerült rávennem magam, hogy besétáljak a rendőrségre. Mivel európai állampolgár vagyok elvileg nincs szükségem speciális engedélyekre. Elég ha a rendőrségen úgymond bejelentem a lakcímem. Hát bementem és kiderült hogy ilyen ügyeket Rovaniemiben kell intézni. Úgyhogy majd lesz egy utam oda is, és remélhetőleg minden hivatalt sikerül egy nap alatt megjárnom a kérdéseimmel. Addig is munkát keresgélhetek. Eddig mondjuk nem találtam semmit, legalábbis itt északon nem.

Gyönyörű őszi időnk van. Bár az első hó már leesett múlt héten, és ma reggel is fagy van. Azért reméljük a tél még várat magára.

Ó és jó hír. Tegnap éjjel láttam a sarki fényeket. Kicsit halványka itt, és sajnos képet sem tudok készíteni a telefonnal. De kit érdekel. A lényeg hogy én látom. Gyönyörű. ❤❤❤❤❤❤❤❤



Iskolai menza

Eseménytelen napokon kötögetek. Egész belejöttem.

No és hogy rólam is legyen kép.

Augusztus első hétvégéje - Cloudberry festival/ Hillamarkinat

Csak néhány kép a hétvégéről.
Nem nagy szám, de mégis itt az év legnagyobb eseménye. Rengetegen jönnek látogatni. A lényeg egyébként a sörsátor.

"We are all afraid to acknowledge the freedom we really have."

Azt hiszem nem írtam még le mennyire örülök hogy itt lehetek Finnországban.

Bár falun élek itt is és be kell vallanom gyakran unatkozom, mégis az a béke és nyugalom ami itt körülvesz semmihez sem fogható. Olyan közel érzem magam a természethez mint soha máshol. Mintha az ég is közelebb volna, szinte megérinthetem a felhőket. Az emberek is rendkívül kedvesek. Olyanok is leállnak velem beszélgetni az utcán akik angolul nem nagyon tudnak, de nagyon próbálkoznak. És én is megerőltetem magam néha hogy finnül kinyökögjem a boltban mit szeretnék.  Ptóbálkozunk próbálkozunk és ettől mindenki oly vidám.

Szóval úgy döntöttem megpróbálok itt maradni ha befejeztem a projektet. Nagyon remélem hogy sikerül valami munkát találnom. Természetesen azzal tisztában vagyok hogy bevándorlóként kissé változik a helyzetem. És bár mindenki nagyon segítőkész azért egy jó darabig kívülálló leszek még akkor is ha a nyelvet már tanulom. De mindenesetre eddig csak jó tapasztalatom volt és remélhetőleg így is marad. Jó érzésem van a jövőmmel kapcsolatban.

Egy hétig otthon voltam Magyarországon. Lényegében csak anyum esküvője miattmentem haza. Az esküvő egyébként nagyon szépre sikeredett. És találkoztam néhány jó barátommal is, úgyhogy igazán szerencséshetem volt.

Ugyanakkor szeretném megjegyezni azt is hogy ebben azegy hétben találkoztam azokkal a dolgokkal is amik miatt nem szeretnék Magyarországon élni. Vagyis szeretnék én de ezek a dolgok teszik kellemetlenné vagy épp lehetetlenné. Szóval bementem egy ajándékboktba, a pénztárban egy gyakornok lány állt. Elnézést kért mondván meg kell várnunk a kollégáját mert ő egyedül nem nyúlhat a pénztárgéphez. Én persze nem siettem mondtam semmi gond várunk. Megjött a kolléga és ő intézett mindent. Most nem panaszkodni akarok, a kiszolgálás kifogástalan volt. Csak a szerencsétlen gyakornoklányra gondolok, ha soha nem nyúlhat a pénztárgéphez mert mindent a kolléga csinál helyette akkor ő mikor fogja megtanulni és hogyan lép tovább a gyakornoki posztról? Én meg itt Finnországban a nyelvet sem beszélem, a pénzt sem ismerem (azért ez túlzás, ismerem de ugye otthon még nem használatos az euró) és mégis betanítottak mindenre és kezelem a pénztárgépet, és kasszát is zárok műszak végén. No hát erről enbyit. A másik dolog az emberek mentalitása úgy általában a hétköznapokban. Pesten bkv járaton ülök, sok a csomagom ezért a mellettem lévő ülésre is pakolok. Megjegyezném a buszon rengeteg üres hely volt még. Felszáll egy idős néni a férjével, megáll mellettem (persze én már nyúltam is a táskámért hogy odébb tegyem) és megszólal „most pedig odébb teszi a comagjait...!!!!”. Semmi elnézést leülhetek e vagy legyen szíves elvenni a táskáját. És ugye ahogy írtam volt még jó pár üres hel ahová a férjévelegyütt leülhettek volna. Csak kötekedni támadt kedve azon a csodás napon. Itt Ranuában ha bemegyek a boltba egy üveg vízért mondjuk, és hosszú sor áll a pénztárnál az idős néni akinek a bevásárlókocsija tele van maga elé enged, mondván én úgyis hamar végzek. Logika. Hát szóval ennyi. Biztosan mindenhol vannak ilen meg olyan emberek is. Itt most csak azt akartam elmondani hogy a fél év alatt amit itt töltöttem csak pozitív dolgokat tapasztaltam, és amikor haza mentem egy hétre csak a negatívumot láttam (esküszöm hogy nem szántszándékkalazt kerestem).

Lesz ami lesz. Jövő héten találkozok a fogadó szervezetem vezetőjével, hogy beszéljünk a lehetőségekről. Ha ő nem tud segíteni már kinyomoztam merre van a bevándorlási hivatal...

A legrosszabb ami történhet hogy itt sem találok munkát és vissza megyek Magyarországra. Igazából semmit sem veszítek. És van négy hónapom a projektem végéig 😊

Helsinki, nyári tábor, kemping

Május 28-30 között a Helsinki melletti Sopukka-ban találkoztak újra az önkéntesek. A tréning családias hangulatban telt, 12-en voltunk, ugyanazokkal az oktatókkal mint Kokkolában.
Sajnos végig rossz idő volt, nem sok időt töltöttünk kint. Az utolsó napon a tréning után pár órát sétálgattunk Helsinkiben, csak hogy a nevezetesebb helyeket lássuk. Majd mindenki elsietett a vonatra.

Éjszakai vonattal utaztam, hálókocsiban mindkét irányba. Hát mit mondjak a vonat zuhanyzója jobb állapotban volt mint a ranuai lakásomé.

Egy délelőttöt eltöltöttem Rovaniemiben is. El is költöttem a zsebpénzem.
Volt egy napom kipihenni az út fáradalmait és már mentünk tábozni a gyerekekkel. 3 különböző tábort szerveztünk mindegyik egy-egy hétig tartott. A helyszín Ranuától 10-15 percre lévő Kuha iskolája. Féltem, hogy a gyerekek megölnek. De végül túléltem. Még élveztem is a táborokat. De azért a három hét elég is volt bőven.

Lemondtam az egy hónapos szabadságomról. Mivel senki nem jön látogatni, és sajnos nekem sincs pénzem az ország másik végére utazni, csak egyedül ücsörögnék a lakáson. Juhannus után június 23-án munkába álltam a helyi kempingben. Egyelőre nincs sok munka, csak néhány vendég jön egy két éjszakára. A főszezon majd júliusban kezdődik.